...

Vojnich Oszkár (1864–1914)



Megnyitó időpont: 2014. május 17., 18 óra
Helyszín: Emeleti kiállítóterem
A tárlatot megnyitják: dr. Vargyas Gábor (antropológus-tanácsos, Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézet) és Ágoston Pribilla Valéria (Szabadka város polgármesterének kultúrával megbízott tanácsosa)
A kiállítás szerzője: dr. Papp Árpád, etnográfus

A Szabadkai Városi Múzeum Vojnich Oszkár (1864–1914) című kiállítása a gazdag bácskai birtokos, vadász és világutazó utazásait mutatja be.

Vojnich Oszkár (Szabadka, 1864 – Port Said, 1914) életútjának összegzésére többen is vállalkoztak: a kortárs Herczeg Ferenc méltatásának egy változata kéziratban maradt katalógusunk megjelenéséig, Székely Tibor 1980-ban teszi ugyanezt, Kalapis Zoltán könyvében pedig Vojnich rövid életrajza is olvasható. A legfrissebb, Vojnich Oszkárral foglalkozó tanulmány lehetséges hírszerzői tevékenységére igyekszik fényt deríteni, legutóbb pedig a családi kapcsolatoktól is napvilágot látott egy Vojnich-monográfia.

A kalandos, lényegében ismeretlen életút, és a rejtélyes földbirtokos-mecénás halála és temetése a békebeli Szabadkát – a világháború kitörését megelőző hónapban – talán leginkább felbolygató eseménye volt: ekkor kerül pont egy igen gáláns gyűjtő, magánmúzeum-alapító, vadász, világutazó és útleíró életére, hogy egy merőben más történet vegye kezdetét.

Vojnich Oszkár utazásairól könyveiben, tárcáiban és cikkeiben számolt be: a véletlen folytán olyan források birtokába kerülhet az olvasó, mint az első feljegyzéseit tartalmazó naplója, ahol 1884-85-ös földközi-tengeri utazásainak állomásairól szerezhetünk tudomást. Utazásainak sorában a következő az 1893 júniusában kezdődő és november elején végződő amerikai útja, az ezt megörökítő, saját költségen kiadott díszes könyv, aminek jövedelméről a Hírlapírók Nyugdíjintézete javára lemondott. Az 1895-ös év során Szabadka környékén meghonosítja a galamblövészetet, februárban Monte-Carlóban céllövő versenyt nyer, majd beutazza Közép- és Nyugat-Európát (többek között Spanyolországot).

1898 júniusában indul a Spitzbergákra: valószínű, hogy erre Chernel István neves ornitológus 1895-ös utazása és elbeszélése ihlette. Az augusztus végéig tartó utazásról naplót vezetett, és fényképeket készített, amit ugyanebben az évben a Singer és Wolfner Nyomda ad ki. Naplója két további útjáról is tanúskodik, sajnos pontos időmeghatározás nélkül: már svéd földön jegyzi le a vonatok kényelmetlenségére utaló megjegyzését, miszerint „ilyen modorban eddig csak a pyrénéi félszigeten utaztam”, majd később egy gleccsert szemlélve eszébe jut, hogy „emlékeztet a Grindelwald-gleccserre Svájcban”. Ezekből talán az utazást megelőző négy évre is fény derülhet.

A következő, naplószerűen rögzített utazására 1904 májusában kerül sor, melynek során az akkor Oroszországhoz tartozó Finnország és Ukrajna, ezen belül a Krím-félsziget nevezetességeit látogatja meg, és készít róluk beszámolót.

Közvetett utalás alapján derül fény dalmáciai utazására: évszám nélküli levelében jegyzi meg, hogy hasznát vette orosz nyelvtudásának. „Egy kellemes hetet töltöttem el Fiuméban és a dalmát partok mentén, ahol egy kis kirándulást tettem Cattaroig. Mondhatom érdemes út: Castelnuovo örökzöldbe benőtt házaival és Cattaro fekvésével a legszebb látványosságok közül valók és milyen olcsó út! Orosz tudományomnak hasznát vettem, amennyiben sokat megérthettem a szláv beszédből.”

1906 februárjának végétől április 29-ig id. Lóczy Lajossal a Vezúv kitörését vizsgálja: az id. Lóczyval élete végéig tartó barátságának bizonyítékai azok a levelek, melyek közül az utolsót Port Saidból címezte a halála előtti napon. A Vezúv tanulmányozását Vojnich korábban is végezhette, hiszen egy évvel korábban keltezett levéleben, amit éppen id. Lóczyhoz írt, már beszámol erről.

1906. december 17-én indul közel másfél éves utazására, aminek során Ausztrália, Tasmania, Új-Zéland, Új-Guinea, Kína, a Fülöp-szigetek lesznek utazásának állomásai.

1909 februárja és októbere között Szudánban tartózkodik, majd 1909 decemberétől 1910 márciusáig Uganda és a Fehér-Nílus vidékén vadászik.

1911 januárjában utazik az akkor brit fennhatóság alatt álló Indiába, majd Burmába és a mai Thaiföld területére, valamint a kelet-indiai szigertcsoportokra: az 1912-es év derekáig tartó utazását az 1913-ban megjelenő két könyvének lapjai rögzítik.

Utolsó útjára 1914 márciusában indult Kelet-Afrikába.

Vojnich útleírásai a kor igényeinek maradéktalanul eleget tettek: addig sokak – elsősorban a korabeli olvasó – számára ismeretlen, érdekesebbnél érdekesebb helyekről számoltak be. Útleírásainak egyik sajátossága, hogy szerteágazó érdeklődése folytán helyenként geológusi, más esetben etnográfusi érdeklődéséről számol be, de amennyiben erre alkalom és mód adódott, a vadász is megmutatkozott.

Nem zárható ki, hogy Vojnich, a vérbeli vadász barátai útmutatásait és élménybeszámolóit követve a messzi vidékeken a múzeumügyet (is) kívánta szolgálni azzal, hogy egzotikusnak tűnő használati tárgyakat és ritka kőzeteket gyűjtött.