...
P.A. Senser barokk festő


Megnyitó: 2020. június .17., péntek, 12 óra
Helyszín: első emeleti kiállítóterem
Köszöntőt mondanak: Mgr.Hulló István, múzeumigazgató és
Dr. Simon Wagner István, plébános
Megnyitóbeszéd: Dr. Repanić Braun Mirjana, művészettörténész
Méltatás: Bognár Boglárka, muzeológus
A megnyitót Molnár Krisztina fuvolaművész játéka teszi ünnepélyesebbé.
A kiállítás kurátora: Korhecz Papp Zsuzsanna (DLA), restaurátor tanácsos

Paulus Antonius Senser
P.A. Senser (1716 körül–1758) eszéki-pécsi festő jelentős alkotói tevékenységet fejtett ki a Pécsi Egyházmegye (Diocesis Quinquecclensiensis) történelmi területén a 18. század első felében. Annak határterületeiről, így tőlünk, a Bácskából is rendeltek tőle festményeket, sőt Boszniába is eljutottak művei a ferences kapcsolatoknak köszönhetően. Alkotásai a magyar- és horvátországi, valamint a vajdasági és boszniai barokk festészeti örökség jelentős emlékei. Pécsi Pál mester – ahogy a vukovári ferencesek háztörténetében hivatkoznak rá – 1716 táján született. Egyike volt azon, valószínűleg délnémet származású mesterembereknek, akik a jobb megélhetés reményében a Habsburg Birodalom török alól újonnan felszabadított területeire érkeztek. Ismeretlen helyen töltötte ifjúságát és tanulóéveit. Tanítómesterét nem ismerjük, de bizonyosan Senserben tisztelhetjük a szlavóniai székhely első festőművészét. Az eszéki levéltári források 1735-ben jegyzik először, ezekben az években már festővé érett. A pécsi levéltári források 1742-ben említik először, 1747-ben kapott polgárjogot. Alkotásaival Baranya (Pécs, Siklós, Máriagyűd, Lakócsa), Szlavónia (Eszék, Vukovár, Diakóvár, Szlavónbrod, Pozsega), Bácska (Bács) és Bosznia (Kraljeva Sutjeska, Visoko) templomaiban, köz- és egyházi gyűjteményeiben találkozhatunk. Az egyházi megrendeléseken kívül, Senser polgári és nemesi családoknál is készített arcképeket. Különleges típusai egyedivé teszik festményeit a közép-európai ún. céhes festők művei között: bájos Madonnák, monumentális szentek, kék szárnyú, pirospozsgás kis- és nagy angyalok és zsúfolt jeleneteinek groteszk figurái jellemzik.

A tárlaton – mely 2020. szeptember 2-ig látogatható – Senser 14 alkotása között megtekinthető a Csodálatos kenyérszaporítás című, Közép Európában egyedülálló monumentális festménye is.


Tornyai Szabadkán


Időpont: 2020. február 19., szerda, 12 óra
Helyszín: első emeleti kiállítóterem

A Szabadkai Városi Múzeum és a vásárhelyi Tornyai János Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Tornyai Szabadkán – Tornyai János (1869–1936) festőművész és Szabadka kapcsolata című kiállítás megnyitójára, és az azt követő tanácskozásra.

Köszöntőt mond: Mgr. Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója
A tárlatot megnyitja: Dr. Nagy Imre művészettörténész, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum nyugalmazott igazgatója
A tárlat kurátora: Dr. Ninkov K. Olga, művészettörténész, a Szabadkai Városi Múzeum múzeumi tanácsosa

A kiállítás megtekinthető 2020. május 31-ig.

14:00 h
Közös művészeti örökségünk nyomában című projekt II. tanácskozása:
Hódmezővásárhely és Szabadka képzőművészeti kapcsolatai

Program:
• Dr. Nagy Imre művészettörténész, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum nyugalmazott igazgatója: Tornyai János korai korszaka
• Terendi Viktória a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója: Tornyai, a gyűjtő. A festő néprajzi gyűjtéséről
• Nagy Vera néprajzkutató, a hódmezővásárhelyi Tornyai János múzeum nyugalmazott főmuzeológusa: A hódmezővásárhelyi Majolikatelep
• Pajić Ilona dipl. technológus, az építés ipari termékek gyártásának termelés vezetője, Wienerberger doo Magyarkanizsa: A magyarkanizsai Majolika
• Zárszó, kérdések
A tanácskozást vezeti: Dr. Ninkov K. Olga művészettörténész, a Szabadkai Városi Múzeum múzeumi tanácsosa

A rendezvényre a hódmezővásárhelyi Református Újtemplom Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum Közös művészeti örökségünk nyomában – Art&Craft IPA projekt (HUSRB/1602/31/0050) keretében, 2020. február 19-én, a Szabadkai Városi Múzeumban kerül sor. Szimultán fordítás biztosított. A rendezvényre a belépés díjtalan.

...

...
LP – A gramofon története és a lemezek aranykora


Megnyitó: 2019. december 13., 19 óra
Helyszín: földszinti kiállítóterem
A kiállítás szerzője: Simon Vuletić Viktória – főmúzeológus, néprajzkutató-antropológus
A kiállítást megnyitja: mgr. Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója, mgr. Rifat Kulenović, a belgrádi Tudomány és Technika Múzeumának igazgatója, és Ljiljana Gavrilović, a SANU Néprajzi Intézet képviselője.
A megnyitó kísérőprogramja: a Pionir 10 együttes koncertje.

Az LP – A gramofon története és a lemezek aranykora című kiállítás keretén belül megnyitjuk Nenad Raznatović Végtelen arcjáték című kiállítását is.

„Noha a nosztalgia és a technológia első pillantásra nem illenek össze, az összes technológiai áttörés, amely eleinte ellenállást és félelmet váltott ki, a további technológiai fejlődés után a „régi”, „jól ismert” és „biztonságos” dolgok kategóriájába ment át, amelyek a régi szép időkre emlékeztettek. Így kevesebb, mint 100 év alatt a lemezjátszó az elmúlt idők egyik nosztalgikus, romantizált szimbólumává vált, amely látszólag mindig szebb és biztonságosabb, mint a jelenkor.”

Dr Ljiljana Gavrilović


Bosch+Bosch Csoport és Szabadka – a csoport megalakulásának 50. évfordulója


Megnyitó: 2019. november 29., 12 óra
Helyszín: félemeleti kiállítóterem
A tárlat kurátorai: Ljubica Vuković Dulić, dr. Ninkov K. Olga

A megnyitó programja:
Mgr. Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatójának köszöntő beszéde
Ladik Katalin: Tranzit Zoon – videomunka
Megnyitó beszédet mond Dr. Fabényi Júlia, a budapesti Ludwig Múzeum igazgatója és Nebojša Milenković, a Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeum főmuzeológusa
Szombathy Bálint: A vonalon – performansz

A kiállítás létrejöttét Szerbia Művelődési Minisztrériuma és Szabadka Város támogatta
A tárlat időtartama: 2019. november 29. – 2020. május 25.

A Bosch+Bosch Csoport 1969. augusztus 27-én alakult meg a szabadkai Triglav cukrászdában, Slavko Matković (1948–1994) kezdeményezésére, és a helyi Ifjúsági Tribün égisze alatt kezdte meg munkáját. Alapítói Szombathy Bálint (1950), Szalma László (1949–2005), Magyar Zoltán (1951), Basch Edit (1951–2011), Krekovics István (1949–?) és Slobodan Tomanović (1947–?) voltak. Eltérő művészeti nézeteik miatt Basch Edit, Krekovics István, Magyar Zoltán és Slobodan Tomanović hamarosan kiváltak, de újabb tagok csatlakoztak: 1971-ben Kerekes László (1954–2011), 1973-ban Ladik Katalin (1942) és Csernik Attila (1941), 1975-ben Ante Vukov (1955–2012). A csoport 1976-ban bomlott fel.

1970-től a tagok a radikális, innovatív és neoavantgárd művészeti kutatások és kísérletek felé fordultak – a lokális és provinciális ellentételezéseként –, keresve a kapcsolatokat más jugoszláv központok neoavatgárd kollektíváival és az új magyar avantgárd protagonistáival. A csoport olyan új művészeti törekvéseket követett, amelyek 1969–1976 között jelentkeztek a vizuális művészet radikális vonulataiban. Tagjainak alkotói területei a vizuális szemiológia, a tipográfiai és a konkrét költészet, a konceptuális művészet, az irodalom, a tájművészet, a projektek és akciók, performanszok, installációk, multimédia, művészeti kritika és szövegek, új képregény, a küldeményművészet, a művészkönyvek, a szamizdat folyóiratok, a hangművészet és a film voltak. Tevékenységüket új művészeti gyakorlatnak nevezi a jugoszláv szakirodalom.

A tárlat a csoport tagjainak műveit mutatja be: Csernik Attila, Kerekes László, Ladik Katalin, Magyar Zoltán, Slavko Matković, Szalma László, Szombathy Bálint, Slobodan Tomanović, Ante Vukov, valamint két, a csoporthoz közeli művész, Ács József és Markulik József

A kiállítás anyaga magántulajdonból és a következő intézmények tulajdonából származik: acb Galéria, Budapest; Szerb Matica Képtára, Újvidék; Szabadkai Városi Könyvtár; Városi Múzeum, Óbecse; Szabadkai Városi Múzeum; Kortárs Művészeti Múzeum, Belgrád; Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeum, Újvidék; Kortárs Művészeti Galéria, Nagybecskerek; Kortárs Galéria Szabadka.

...

...
Vojnich Oszkár (1864–1914)


Megnyitó időpont: 2014. május 17., 18 óra
Helyszín: Emeleti kiállítóterem
A tárlatot megnyitják: dr. Vargyas Gábor (antropológus-tanácsos, Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézet) és Ágoston Pribilla Valéria (Szabadka város polgármesterének kultúrával megbízott tanácsosa)
A kiállítás szerzője: dr. Papp Árpád, etnográfus

A Szabadkai Városi Múzeum Vojnich Oszkár (1864–1914) című kiállítása a gazdag bácskai birtokos, vadász és világutazó utazásait mutatja be.

Vojnich Oszkár (Szabadka, 1864 – Port Said, 1914) életútjának összegzésére többen is vállalkoztak: a kortárs Herczeg Ferenc méltatásának egy változata kéziratban maradt katalógusunk megjelenéséig, Székely Tibor 1980-ban teszi ugyanezt, Kalapis Zoltán könyvében pedig Vojnich rövid életrajza is olvasható. A legfrissebb, Vojnich Oszkárral foglalkozó tanulmány lehetséges hírszerzői tevékenységére igyekszik fényt deríteni, legutóbb pedig a családi kapcsolatoktól is napvilágot látott egy Vojnich-monográfia.

A kalandos, lényegében ismeretlen életút, és a rejtélyes földbirtokos-mecénás halála és temetése a békebeli Szabadkát – a világháború kitörését megelőző hónapban – talán leginkább felbolygató eseménye volt: ekkor kerül pont egy igen gáláns gyűjtő, magánmúzeum-alapító, vadász, világutazó és útleíró életére, hogy egy merőben más történet vegye kezdetét.

Vojnich Oszkár utazásairól könyveiben, tárcáiban és cikkeiben számolt be: a véletlen folytán olyan források birtokába kerülhet az olvasó, mint az első feljegyzéseit tartalmazó naplója, ahol 1884-85-ös földközi-tengeri utazásainak állomásairól szerezhetünk tudomást. Utazásainak sorában a következő az 1893 júniusában kezdődő és november elején végződő amerikai útja, az ezt megörökítő, saját költségen kiadott díszes könyv, aminek jövedelméről a Hírlapírók Nyugdíjintézete javára lemondott. Az 1895-ös év során Szabadka környékén meghonosítja a galamblövészetet, februárban Monte-Carlóban céllövő versenyt nyer, majd beutazza Közép- és Nyugat-Európát (többek között Spanyolországot).

1898 júniusában indul a Spitzbergákra: valószínű, hogy erre Chernel István neves ornitológus 1895-ös utazása és elbeszélése ihlette. Az augusztus végéig tartó utazásról naplót vezetett, és fényképeket készített, amit ugyanebben az évben a Singer és Wolfner Nyomda ad ki. Naplója két további útjáról is tanúskodik, sajnos pontos időmeghatározás nélkül: már svéd földön jegyzi le a vonatok kényelmetlenségére utaló megjegyzését, miszerint „ilyen modorban eddig csak a pyrénéi félszigeten utaztam”, majd később egy gleccsert szemlélve eszébe jut, hogy „emlékeztet a Grindelwald-gleccserre Svájcban”. Ezekből talán az utazást megelőző négy évre is fény derülhet.

A következő, naplószerűen rögzített utazására 1904 májusában kerül sor, melynek során az akkor Oroszországhoz tartozó Finnország és Ukrajna, ezen belül a Krím-félsziget nevezetességeit látogatja meg, és készít róluk beszámolót.

Közvetett utalás alapján derül fény dalmáciai utazására: évszám nélküli levelében jegyzi meg, hogy hasznát vette orosz nyelvtudásának. „Egy kellemes hetet töltöttem el Fiuméban és a dalmát partok mentén, ahol egy kis kirándulást tettem Cattaroig. Mondhatom érdemes út: Castelnuovo örökzöldbe benőtt házaival és Cattaro fekvésével a legszebb látványosságok közül valók és milyen olcsó út! Orosz tudományomnak hasznát vettem, amennyiben sokat megérthettem a szláv beszédből.”

1906 februárjának végétől április 29-ig id. Lóczy Lajossal a Vezúv kitörését vizsgálja: az id. Lóczyval élete végéig tartó barátságának bizonyítékai azok a levelek, melyek közül az utolsót Port Saidból címezte a halála előtti napon. A Vezúv tanulmányozását Vojnich korábban is végezhette, hiszen egy évvel korábban keltezett levéleben, amit éppen id. Lóczyhoz írt, már beszámol erről.

1906. december 17-én indul közel másfél éves utazására, aminek során Ausztrália, Tasmania, Új-Zéland, Új-Guinea, Kína, a Fülöp-szigetek lesznek utazásának állomásai.

1909 februárja és októbere között Szudánban tartózkodik, majd 1909 decemberétől 1910 márciusáig Uganda és a Fehér-Nílus vidékén vadászik.

1911 januárjában utazik az akkor brit fennhatóság alatt álló Indiába, majd Burmába és a mai Thaiföld területére, valamint a kelet-indiai szigertcsoportokra: az 1912-es év derekáig tartó utazását az 1913-ban megjelenő két könyvének lapjai rögzítik.

Utolsó útjára 1914 márciusában indult Kelet-Afrikába.

Vojnich útleírásai a kor igényeinek maradéktalanul eleget tettek: addig sokak – elsősorban a korabeli olvasó – számára ismeretlen, érdekesebbnél érdekesebb helyekről számoltak be. Útleírásainak egyik sajátossága, hogy szerteágazó érdeklődése folytán helyenként geológusi, más esetben etnográfusi érdeklődéséről számol be, de amennyiben erre alkalom és mód adódott, a vadász is megmutatkozott.

Nem zárható ki, hogy Vojnich, a vérbeli vadász barátai útmutatásait és élménybeszámolóit követve a messzi vidékeken a múzeumügyet (is) kívánta szolgálni azzal, hogy egzotikusnak tűnő használati tárgyakat és ritka kőzeteket gyűjtött.