Az Európán kívüli gyűjtemény létrejöttét elsősorban a szabadkai múzeum első megálmodójának, Vojnich Oszkárnak (1864–1914) köszönhetjük, aki a 19. század végétől dokumentálható utazásainak jelentős részéről előbb kőzeteket, majd trófeákat, és akkor még emléktárgyaknak számító, a helyi lakosok által használt tárgyakat hozott Szabadkára. A tárgyak egy részét a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának ajánlotta fel vagy adta el, míg a fennmaradó tárgyakat a Szabadkán található szülőházában tárolta (volna) mindaddig, amíg vágya és elképzelése, a Szabadkai Múzeum meg nem alakul. Halála, az első világháború utáni impériumváltás döntően befolyásolta gyűjteménye sorsát: a trófeák, fegyverek és tárgyak egy része örökösök és ismeretlenek között került felosztásra. A megmaradt múzeumi tárgyak a második világháború után alapított palicsi Vadászmúzeumba, majd az 1948-ban alapított Szabadkai Városi Múzeumba vándoroltak.

A gyűjtemény ázsiai, afrikai és óceániai trófeákat és néprajzi tárgyakat foglal magába.

Az Európán kívüli gyűjteményben található Balla László hagyatéka, amely ajándékozás útján került a múzeumba 2016-ban, amikor a korábbi közép-afrikai konzul örökösei az intézménynek ajándékozták a tárgyakat

Az Európán kívüli gyűjteménybe vélhetően a palicsi Vadászmúzeumból kerültek Szabadkára azok a kisebb gyűjtemények, melyeket Tallián Emil törökkanizsai földbirtokos, Damaszkin Arzén és Fernbach Bálint tárgyai alkotnak. Közös vonásuk, hogy a 19-20. század fordulóján tett utazásaik jelentős részének célterülete Afrika különböző vidékei voltak, ahonnan vegyes – trófeákat és néprajzi – tárgyakkal gazdagították elsősorban a saját kúriáik vadászszobáit, majd az államosítást követően a helyi múzeumok gyűjteményeit.

Az európai gyűjtemény azokat a néprajzi tárgyakat tartalmazza, melyek nem kapcsolódnak a Szabadkai Városi Múzeum gyűjtési körzetébe (Szabadka, Topolya, Kishegyes) tartozó etnikumokhoz, de a gyűjtemény szempontjából rendkívül fontosak és értékesek. A csoport kialakítására azért került sor, mert egy adott személyhez kapcsolható tárgyegyüttes figyelmen kívül hagyása alapvető hiba lenne.

A fényképek és dokumentumok gyűjteménye a specifikus követelményeknek és anyagnak köszönhetően alakult ki: nemcsak a nevezett két tłpus kapott itt helyet, de kották, térképek is itt kerültek elhelyezésre.

A viseletgyűjtemény (textilgyűjtemény) elsősorban a viselet miatt emelkedik ki, ugyanakkor gyakorlati okokból a lakástextília is itt található. A viseletek közül az igen gazdag bunyevác és magyar ünnepi viselet, valamint a 20 századi parasztpolgári viselet érdemel külön figyelmet. Emellett igen gazdag alsóruhagyűjteménnyel büszkélkedhetünk. A gyűjtemény részét képezi a lábbeli- és kalapgyűjtemény is.

A porta tárgyainak csoportjába a hagyományos, földműveléssel vagy állattartással foglalkozó család mindennapi életéhez kapcsolódó tárgyai, munkaeszközei tartoznak, melyeket a 19. század közepétől a 20. század végéig a Szabadka környéki családok életének eszközei voltak.

Ebbe a csoportba kerültek besorolásra a földművelés és állattartás eszközei is csakúgy, mint a borászattal kapcsolatos tárgyak.

A mesterségek alkotják – tárgyak számát tekintve mindenképpen – a legtöbb tárgyat magáénak tudó csoportot: ez ékes bizonyítéka nemcsak az itt űzött iparnak, ami a városfejlődés fontos eleme, de a falu-város egymásra utaltságnak is. Teljes tárgyegyüttessel büszkélkedhetünk a kovács, a kötélverő, a kalapos, a művirágkészítő, a fazekas, az asztalos és a cipész esetében.

Ugyancsak említésre méltó a céhemlék-gyűjteményünk: a céhek – az iparegyesületek törvénybe iktatása előtt – fontos érdekvédelmi szervezetek voltak, és a kereskedelem mellett a városfejlődés egyik fontos elemeinek bizonyultak.

A lakásbelső-gyűjtemény a hagyományos paraszti háztartás tárgyai mellett a városban élő parasztpolgár lakásbelsőit is tartalmazza, egészen a 60-as évekig. Ennek köszönhetően nemcsak a hagyományos tárgyak, de a televízió vagy rádió is gyűjteményünk része.

Figyelemre méltó a szakrális-, az óra-, és a bútorgyűjteményünk is.