Fekete cloche-kalap
Fekete cloche-kalap, 1925 körül, Művészeti Osztály, divatkiegészítő-gyűjtemény, Szabadkai Városi Múzeum, ltsz. U.P–2952.
A cloche-kalap a 20. századi divatforradalom egyik legismertebb szimbóluma, amely a modern nő megjelenésének elválaszthatatlan részévé vált. Ezt a kalapformát 1908-ban alkotta meg a híres francia kalaptervező és kalapkészítő, Caroline Reboux (1837–1927), aki az 1920-as évek folyamán tovább tökéletesítette. A cloche-kalap különösen az 1922 és 1933 közötti időszakban volt népszerű. A „cloche” elnevezés a francia harang szóból származik, amely találóan utal a fejhez szorosan illeszkedő kalap formájára.
A korábbi divatkorszakokkal ellentétben, amelyek a nagyméretű, feltűnő kalapokat részesítették előnyben, a cloche-kalap a minimalizmust, a letisztult vonalakat és a funkcionalitást helyezte előtérbe. Formája az évek során a kisebb, karima nélküli változatoktól a közepes méretű, karimás modellekig fejlődött. Az 1920-as évek végére divatossá vált a cloche-kalapok karimájának felfelé hajtása, az 1925-ös divatlapok pedig hangsúlyozták, hogy a modern cloche-kalap karimájának elöl vagy hátul, gyakran pedig mindkét oldalon felfelé kell hajlania. Ezeket a kalapokat filcből készítették, vagy selyemszövettel vonták be, hogy megfelelően illeszkedjenek a fej formájához. Úgy tervezték őket, hogy mélyen a homlokba húzva viseljék, így a kalap viselőjének szeme alig látszott ki a karima alól. A nyári cloche-kalapokat szizálból (az agávéfélék családjába tartozó trópusi növény leveleiből nyert természetes növényi rostból) vagy szalmából készítették. Bár gyakran nélkülözték a hangsúlyos díszítőelemeket, és kizárólag a gondosan megformált kalap szabásvonalát és alakját emelték ki, alkalmanként, különösen ünnepi eseményekre vagy esti megjelenésekre, gyöngyökkel, csipkével, rátétekkel, hímzéssel, brossokkal, tollakkal, szalagokkal és más hasonló részletekkel díszítették őket. Annak érdekében, hogy a cloche-kalap tökéletesen illeszkedjen, a nők tömegesen mondtak le hosszú hajukról, és a rövid, úgynevezett „bob” frizurát választották. A kalap levétele után szigorúan hátrafésült, lesimított haj vált láthatóvá, amelyet úgy formáztak meg, hogy egyetlen tincs se lebegjen szabadon.
A most bemutatott cloche-kalap 2024-ben, vásárlás útján, egy szabadkai családtól került a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményébe. A kalap belsejébe varrt címkéből megtudhatjuk, hogy Szegeden, a Fazekas Nővérek nőikalap-szalonjában készült, különböző anyagok és textúrák kombinálásával. A kalap magas, lekerekített koronáját sima, enyhén fénylő, selymes tapintású fekete szövet borítja, amelyet a felső részen függőleges redőkbe (pliszékbe) rendeztek. Mérsékelten széles karimája az arc árnyékolására szolgál. A karima nem veszi körül az egész kalapot, hanem hátulról előrefelé fokozatosan szélesedik. A karima szegélyét, valamint a korona alsó részét körülölelő és annak közepén áthaladó pántot enyhén fénylő, fonott textilszalagok alkotják, amelyeket sűrűn, egymás mellé varrtak. Ez a dekoratív megoldás hangsúlyozza a geometrikus formavilágot, valamint a fényes, sima és pliszírozott textil, illetve a plasztikus felületű fonott szalag közötti kontrasztot. A kalap elülső részén egy csatra emlékeztető, ovális díszítőelem található, amelynek felületét a textil körbetekerésével alakították ki, egymásra rétegzett geometrikus motívumok illúzióját keltve.
A szabadkai kirakatokról fennmaradt korabeli fényképeken azt is megfigyelhetjük, hogyan helyezték el a kalapokat az üzletek kirakataiban, a kifejezetten erre a célra készített, női felsőtestet formázó bemutatóbábukon. A Szabadkai Városi Múzeum Művészeti osztályának gyűjteményében is található egy ilyen, az 1920-as évek közepéről származó kalapbemutató bábu. Számos korabeli szabadkai fényképen láthatunk cloche-kalapot viselő nőket. Ilyen kalapot hordott Geréb Klára szabadkai grafikusművésznő is, amint azt Balázs G. Árpád 1925–1926 körül készült rajza is megörökítette.
Szabadkán a két világháború közötti időszakban saját kalapkészítő mesterek, kalapgyártók és kereskedők is tevékenykedtek. Hirdetéseikkel a korabeli szabadkai sajtóban találkozhatunk. A legismertebbek közé tartozott Sild József, Vulkán György, a Vitánovits fivérek, Bányai Mór, valamint a Roth Dezső által vezetett Generál kalapgyár. Roth Margit, Roth Ármin szabadkai gyáros lánya, akinek édesapja a Roth Ármin Kalapgyár tulajdonosa volt, 1926-ban elindította a Jugoslovenski klobučar – klobučarsko industrijski mesečnik című, kalapipari havi szaklapot, amely három nyelven, szerbül, magyarul és németül jelent meg kezdetben a Cservik, majd a Krausz és Fischer nyomdában. A lap szerkesztője Arányi Jenő volt, 1926 decemberétől pedig Lazar Stipić. A folyóiratot a kalapkészítő iparág népszerűsítése céljából alapították, és 1927 júliusáig adták ki. A lap egy példánya, valamint a hónap műtárgyaként bemutatott cloche-kalap a kalapbemutató bábúval együtt jelenleg múzeumunk Modernizmus Szabadkán című kiállításán tekinthető meg.
A Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményéből bemutatott cloche-kalap stílusa egészen 1933–1934 körülig meghatározó divatirányzat maradt. Az 1930-as évek közepétől azonban a divat fokozatosan eltávolodott a cloche-formától, és az aszimmetrikus, karima nélküli női kalapok, valamint a szélesebb karimájú kalapmodellek felé fordult. Ezzel párhuzamosan a női frizurák is megváltoztak: a rövid, szigorúan lesimított hajviseleteket fokozatosan a hosszabb, lazább esésű és légiesebb frizurák váltották fel.
Szöveg: Ljubica Vuković Dulić, művészettörténész, múzeumi tanácsos
Tárgyfotó: Svetlana Kolović
