Husvéth Lajos, Téli tájkép, 1930 körül
Művészeti osztály, Szabadkai Városi Múzeum, ltsz. U–1802.
A síkvidéki, téli tájat ábrázoló képpel – amely a hónap tárgya – nemcsak a 2025-ös évet búcsúztatjuk, hanem Husvéth Lajos (1894–1956) és Almási Gábor (1911–1994) kiállítását is, amellyel Husvéth Lajos zombori festőművész és szobrászművész születésének 130. évfordulójára és Almási Gábor, szabadkai szobrászművész halálának 30. évfordulójára emlékeztünk erre a két alkotóra, akik hagyatékaiknak egy részét a szabadkai múzeum őrzi.
A síkvidéki táj Husvéth Lajos festői életművének egyik meghatározó témája, amelyhez már gyermekkorában szoros kapcsolat fűzte. A festő számára mindvégig kihívást és vissza-visszatérő motívumot jelentett, amit a Szabadkai Városi Múzeumban őrzött hagyatéka darabjai is megerősítenek. A tájképet ábrázoló festményeihez Husvéth szinte kizárólag a vízszintes formátumot választotta, amely megfelelt a széles látókörű térnek, míg a szabadkai hagyaték függőleges formátumú tájképei csak a városi táj egyes részleteit bemutató példákat jellemzik. A vízszintes formátumot követi az 1930 körül készült Téli tájkép című festménye is (olaj, vászon, 79 × 110 cm, jelzet balra lent: Husvéth L.). A képet – csakúgy, mint a művész tájképfestészetének más darabjait – a közönség még az idei év decemberének közepéig megtekintheti a fent említett kiállításon.
Az alkotáson a síkság jellegzetes látványát ismerhetjük fel, amely szinte egyfajta pozitív mítoszt teremt a szülőföld tájáról – olyat, amilyet más vajdasági tájképfestőknél, például Juhász Árpádnál, Ivan Radovićnál vagy Milan Konjovićnál is megfigyelhetünk. Az efféle látványok többnyire a motívum közvetlen, helyszíni megfestésének személyes élményei, de gyakran az emlékezetből való festés eredményei is. A plein air festészetre való hajlama révén Husvéth rögzítette a táj és a zombori síkság jellegzetességeit, és a megfestett látványok némelyikét helyi toponímákról nevezte el, ami tovább hangsúlyozta a szülőföld jelentőségét a művész tájképfestészetében. Bár egyes képeket valóban helyi toponímákkal látott el, ennél a téli ábrázolásnál nem rendelkezünk adattal a pontos helyszínről. Ez a mű azonban azon Husvéth-féle tájképek közé tartozik, amelyek analitikusan rögzítik a helyi környezet motívumait és a bácskai síkság tipikus tájképi jeleneteit, amelyekben a motívum iránti mély tisztelet érződik.
Husvéth életművének legtöbb tájképe állat- és emberábrázolással egészül ki; ezt a fajta megjelenítést a szolnoki művésztelepen ismerte fel saját érzékenységéhez közelállóként, amely a természetben dolgozó magyar festők kedvelt találkozóhelye volt. Itt alakult ki érdeklődése a táj- és állatábrázolás iránt. A Szolnoki Művésztelepen a 20. század húszas éveiben szerzett tapasztalatok alapján alakította ki később Husvéth a bácskai síkság ábrázolásának témáit és stílusát. A vízszintesen egymás mögé rendeződő képsíkokból felépülő kompozíció, valamint a térmélységre és a távolságra utaló, a részletességből fokozatosan vesztő elemek alkalmazása Husvéth tájképfestészetének jellegzetessége maradt.
Szöveg: Ljubica Vuković Dulić, művészettörténész, főmuzeológus
Fotó: Kolovics Svetlana, fényképész
