Aczél E. Henrik: Tündérek tánca
Aczél E. Henrik: Tündérek tánca, 1904, Művészeti osztály, Szabadkai Városi Múzeum (ltsz.
U–994)
A tavaszi tájban táncoló tündéreket ábrázoló triptichon felépítésű szecessziós festmény szerzője Aczél Henrik Emil /eredetileg Austerlitz/ (Nagyvárad, 1876 – Budapest, 1946), nagyváradi születésű festő és iparművész, aki 1903-tól 1915-ig, tizenkét évig élt Szabadkán, nagyban hozzájárulva a szecesszió térnyeréséhez. A szabadkai szecessziós városháza első emeletén, az ún. „kis esketési teremben” lévő festményét, amely a régi szabadkai városházát ábrázolja, sokan ismerik.
A Szabadkai Városi Múzeum képzőművészeti gyűjteménye a művész több festményét őrzi, köztük a Tündérek tánca címűt is (mérete 147 x 147 cm, jelzet jobbra lent: Aczél Henrik 1904). A festmény olajtechnikával készült 1904-ben, a szecessziós építészet szabadkai térhódításának első szakaszában. Keletkezése előtt készült el a szabadkai szecessziós zsinagóga, a Raichl-palota a kép készítésének évében épült, míg az épület, ahol a mű ma található – Dr. Dömötör Miksa gyermekorvos palotája, később a Minerva nyomda, ma pedig a Szabadkai Városi Múzeum épülete – két évvel később épült. Ez a kontextus segít megérteni a stílus szellemiségét és jellemzőit, valamint azt a tényt, hogy a szecesszió nemcsak az építészetben, hanem a képző- és iparművészetben, az ipari formatervezésben, az irodalomban, a zenében, magában az életformában stb. is jelen volt. A szecesszió tehát átfogó stílus volt, így ha róla beszélünk, nem feledkezhetünk meg az ingó kulturális javak területének példáiról és szerzőiről sem, mert különben hiányos képet kapunk.
A szecessziós festészetben, így a bemutatott kép esetében is, a szecesszió és a szimbolizmus jelenlétét érzékelhetjük. A Tündérek tánca a nemzetközi szecesszió szépség- és összhangkultuszának jegyében jött létre, jellegzetes színvilággal. A lilás-narancssárga árnyalatok a kép fontos részei, a szecesszió színei, és kifejezik a könnyed, áttűnő jelenségek iránti kötődést, amelyek szinte kizárják a testet és az időt. Éppen emiatt tartozik a szecesszió kedvelt motívumai közé a lepke, a szitakötő, a felhők, a tenger habja és hullámai, a füst, a hajnal, a naplemente stb. A triptichon előterében a szulák fehér virágai virágoznak, a kép mélyén pedig, a kompozíció középpontjába helyezett tó partján négy, játékos redőkkel körülvett, hosszú fehér ruhás női alak körtáncot jár. A szecesszió képzőművészetének igen kedvelt témája volt a tánc, s gyakran ábrázolta fiatal lányokat, ahogy körtáncot lejtenek a természetben. Ezt a reneszánsz óta ismert ikonográfiai toposzt láthatjuk viszont a Jugend című lap címoldalán, amely az 1897-ben készített Ludwig von Combus alkotását használja fel, vagy Hans Kristiansen 1900-as faliszőnyegén, amelynek Tavaszi körtánc a címe, Zichy István 1905-ben festett Hunor és Magor című festményén, de a kései szecesszió egyik példáján is, Jovanovics Pál (Paja Jovanović) Parsifal című festményén (1920/26). A Tündérek tánca jellegének gyökerét egyrészt abban a néphitben kell keresnünk, miszerint a tündérek táncolnak, másrészt abban az ősi hitben, hogy a tánc a lélek mozgásának térbeli kifejeződése, vagyis mágikus cselekedet, amelynek célja, hogy a test minden részének összehangolt ritmusban történő mozgása harmóniát alakítson ki a föld és az ég között. Ilyen szempontból teljességében szecessziós témáról van szó, csakúgy mint ábrázolásmódjában: irreális és időtlen paradicsomi szépségállapot. A csatolt festmény esetében a kutatás kimutatta, hogy a művész a női alakok és táncuk megtervezéséhez előképként Leonardo Bistolfi olasz művész azonos ábrázolását használta, amely az 1902-es torinói Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon odaítélt okleveleken szerepelt. Aczél többször is járt Olaszországban, a kiállítás pedig, amely a szecesszió diadalát ünnepelte, kulcsfontosságú fordulópontot jelentett az olasz ipari formatervezés fejlődésében.
A Tündérek tánca egyben utal arra a táncművészetben végbent forradalomra is, ami által a tánc a figyelem középpontjába került a századforduló idején. Újításnak számított, hogy a modern táncosnők nem használtak balettcipőt, és már nem szoros, hanem lágy esésű ruhákban táncoltak. Az új táncstílus egyik legjelentősebb képviselője Isadora Duncan és a látványos, rendkívül inspiratív színésznő, Loïe Fuller voltak. Az 1900-as párizsi világkiállításon való fellépése után olyan művészek készítettek róla számos rajzot és szobrot, mint Toulouse-Lautrec, Theodor Heine, Hermann Obrist, Koloman Moser és mások. Lifka mozijában 1905-ben a szabadkaiaknak is alkalmuk nyílt Loïe Fuller táncában gyönyörködni. Nem tudjuk pontosan, hogy az ilyen modern tánc mennyire terjedt el régióinkban, és mennyire volt ismert mind a mozdulatai, mind a táncruha tekintetében. Ezekről való ismereteinket bővítheti, és a Tündérek tánca kép kapcsán is fontos lehet az fénykép, amely a zombori Scheib fényképész műteremben készült, egy bizonyos Markovits Baba táncosnőről. A fotó a Szabadkai Városi Múzeum Történeti Osztályának gyűjteményében található, I–1406 leltári számon, és a Tündérek tánca festménnyel együtt reprodukáltuk a Szecesszió a szabadkai közgyűjteményekben című könyvben (Szabadkai Városi Múzeum, 2013).
Szöveg: Ninkov K. Olga, művészettörténész-múzeumi tanácsos
A festményről készült fotó: Hevér Miklós, fényképész
