Vándorló könyv, 1849–51.
A céh közösségben a mesterré válás egyik legfontosabb része a vándorlás volt. Az ún. vándorlegényeknek, avagy inasoknak ugyanis több városban kellett szolgálniuk, hogy kiérdemeljék a mesteri címet. Ez a szokás egészen a középkorból ered. Nem túl sokat tudunk arról, hogy a középkorban miként jegyezték fel a vándorlásra vonatkozó adatokat, egyelőre csupán az újkorból származó okleveleket és vándorló könyveket ismerjük. A vándorló könyvet 1816-ban az Osztrák‒Magyar Monarchia területén vezették be, melynek segítségével a hatóságok jobban tudták ellenőrizni a vándorlegények útvonalát, illetve az esetleges hamísításokat, tehát leginkább egy mai útlevél szerepét szolgálta.
A kiválasztott vándorló könyv a szabadkai Valihora György gombkötő legény tulajdona volt, ma pedig a Szabadkai Városi Múzeum néprajzi gyűjteményének a része, és szerepel a szeptember 2-án nyíló állandó néprajzi tárlaton. A könyv a szabadkai Bittermann Károly nyomda terméke. Tekintsünk bele, hogy milyen adatokat ismerhetünk meg a könyvecskéből. Mindjárt az elején megtudhatjuk, hogy a vándorló könyvet 1851-ben adták át Valihora Györgynek, viaszpecséttel igazolva, hogy érvényes. Tovább lapozva a címlapon magyarul és németül szerepel a Vándorló könyv hitelessége, amit a Magyar Királyi Helytartó Tanács hagyott jóvá. A címlap után szerepel a vándorlegény neve, személyazonossága, illetve fizikai leírása. Mai szemmel kissé megmosolyogtató néhány megfogalmazás, mint például:
Nagysága: alacsony
Testi állása: gyenge
Haja: gesztenyés
Ábrázatja: tiszta
A személyazonosság után 13 pontban ismertetik a vándorlegénnyel magára a könyvre és a vándorlásra vonatkozó törvényeket. Ilyen például az, hogy tilos a koldulás és a cél nélküli vándorlás. Ezután egy kiemelt részben közlik, hogy a beírások és pecsétek hamisítása, kaparása, áthúzása is tilos. A továbbiakban magáról a vándorló könyvről írnak, hogy merre használhatják, illetve mit írhatnak bele, vagy mi történik ha elvesztik, vagy teljesen betelik.
Végül elérkeztünk a legfontosabb részhez: a mesteremberek bejegyzéseihez, akiknél vándorlegényként szolgált Valihora György. Ezekből a szövegekből megtudhatjuk, hogy a legény mikor járt az adott településen és kinél szolgált, miként végezte a munkáját, emellett a mesterember és a helyi céh közösség pecsétjét is láthatjuk.
Az bejegyzéseket olvasva megállapíthatjuk, hogy Valihora György minden helyen „illendőül viselte” magát, tehát jó munkát végzett, illetve leginkább Aradon, Kecskeméten, Szegeden és Baján járt inasszolgálatban. A pecséteket és az aláírásokat megfigyelve megállapítható az is, hogy az adott városban járva mindig ugyanazt a mestert kereste fel.
Végül egy példa, miként is nézett ki egy céhmester leírása a vándorlegény munkásságáról:
Hogy ezen Gombkötő Legény nevezet szerint Valihora György nálom két hétig munkába volt és ez idő alat magát ilendőül viselte
Költ Aradon 8. Augustus 1849
Czé mester
Rátz Ferentz Gombkötő M.
Szöveg és fotó: Horváth Andor, néprajzkutató-gyakornok
