...

Ruhakapcsok



A ruhakapcsok a gombokhoz hasonló funkcióval rendelkeznek. Mellény, ruha és nadrágvégek, valamint az egyéb ruhadarabok és ruharészek összekapcsolására használták. Két önálló, alkalmanként egymáshoz kapcsolható félből áll, amelyek egymást kiegészítik. Az egyik fél a kampó (horog), amely a másik részhez kapcsolódik, amit huroknak vagy szemnek nevezünk ‒ a kampó bele tud illeszkedni, azáltal zár. Ezeket népiesen hímkapocsnak és nőkapocsnak, esetleg kankapocsnak és nősténykapocsnak is nevezik. Egyes típusok hosszú idők óta használatban vannak, ezért ugyanabban formában lekövethetők a kései középkortól napjainkig.

A bemutatásra kerülő két pár kapocs Feketicsen, a Homokbánya nevezetű lelőhelyen végzett ásatások során került elő sírmellékletként. Az elhunyt szegycsontjának közvetlen közelében találták. Bronzból készült öntéses technikával, viszont fellelhetők rajtuk az aranyozás nyomai. Az ásatások során készült felvételeken látszik a cérna, amely segítségével a ruhához erősítették őket. Mindkét pár ruhakapocsnak levél alakja van. Hosszuk kb. 2 cm. Az ugyanebben a sírban talált egyéb leletek alapján, valamint a környékbeli hasonló leletek tanúsága szerint ezek a ruhakapcsok a 15‒16. századból származnak.

Neda Dimovski