Szeretettel meghívjuk Önöket Dražen Prćić Subotica priča o fotografijama II (Szabadka fotóiról mesél II) című könyvének bemutatójára, amelyre 2023. március 17-én, 18 órai kezdettel lesz megtartva a Szabadkai Városi Múzeum épületében (Zsinagóga tér 3.)
A bemutatón felszólal: Stevan Mačković, a Szabadkai Városi Levéltár igazgatója és Dejan Mrkić, levéltáros
Közreműködik Lucija Vukov fuvola szakos diák.
A szabadkai Minerva kiadónál a napokban jelent meg Dražen Prćić új könyve Szabadka fotóiról mesél II címmel, amely a 2020-ban megjelent Szabadka fotóiról mesél című könyvének folytatása. Mindkét könyv régi fényképekről szóló írásainak eredménye. Ezt a gyakorlatot 2009-ben indította el a Hrvatska riječ hetilap A fotók története rovatának elindításával, amelyben ma is publikál szövegeket.
Az új, 190 oldalas könyv a 19. századtól a 20. század második feléig terjedő időszakot felölelő fényképeket tartalmazza, és elsősorban érdekes emberekről (Dr. Munk Artur, Naco Zelić, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Macskovics Titusz, Petar Šarčević, Székely Tibor, Dr. Aleksandar Štajnfeld, Ljudevit Vujković Lamić – idősebb Moco, Stjepan Šarčević Dečko, John Ivan Simon…), épületekről (Szent Rókus templom, amely a könyv borítóján van, Népszínház, Lifka Mozi, Gimnázium, Raichle-palota…), gyárakról (Clotild – Zorka, Ruff és Pionir, Hartman és Conen), intézményekről (Szabadkai Városi Múzeum, Állatkert), rendezvényekről (április háború, Ifjúsági Fesztivál, a Pápa ajándékozása), sportról (Bácska meccs a spliti Hajdukkal, tenisz Palicson…), a polgárok életével kapcsolatos különböző gyakorlatokról (verett falú épületek, fiákerek és hasonlók) tartalmaz történeteket.
„A könyvet Szabadkának és a szabadkaiaknak ajánlom, az élőknek és azoknak, akik már nincsenek közöttünk. A fényképek elhalványulhatnak, de ennek az írott formának az emléke örök marad” – állítja Prćić.
A könyv előszavának szerzője Stevan Mačković levéltári tanácsos, aki rámutat, hogy e könyv lapjain „Szabadka múltjának mozaikjai elevenednek meg, és a kamera szemével és a szerző látásmódjával jelennek meg”.
Dražen Prćićnek ez egyébként a tizennyolcadik könyve (Szabadka, 1967), amelyből tizenöt regény.
D. B. P.