Az esküvői fénykép
A Szabadkai Városi Múzeum Pillantás a múltba elnevezésű projektje keretében kéthetente más és más műtárgyat mutatunk be a múzeum különböző gyűjteményeiből. A tárgyakat a múzeum bejáratának jobb oldalán lévő, külön erre a célra kialakított kirakatban láthatják az érdeklődők.
Kezdeményezésünk lehetővé teszi, hogy Szabadka lakói megismerhessék a múzeumban őrzött kincseket, miközben intézményünk is bemutathatja gyűjteményeinek sokszínűségét olyan tárgyakon keresztül, melyek nincsenek kiállítva aktuális tárlatainkon. A kiállított tárgyak történelmi és kulturális hátteréről a mellettük lévő képernyőn juthatnak információhoz az érdeklődők.
Az esküvő alkalmából készült, az ifjú párt legszebb éveiben megörökítő fénykép készítésének történetét, társadalmi beágyazottságát, előképeit elemző tanulmányokat egy kezünkön megszámolhatjuk. Ugyanakkor e tény tudomásul vétele mellett is számos olyan előzmény sorolható fel, amelyek között nem egy a fotográfia történetének útját is kijelölte. A korábban hagyományosan műtermi fotográfia előzményeit megtalálhatjuk akár az emberközpontú reneszánsz párábrázolásaiban csakúgy, mint a korai esküvői portréfotózás gyakorlatában (a Wikipédia szócikke alapján): „…az esküvői portréfotózás története a dagerrotípiák megjelenésével 1840-ben kezdődött. Ekkoriban készült el az első klasszikus esküvő portré is. Az esküvőfotózás fejlődésének Viktória királynő és Albert herceg 1854 -ben készült képe adott további lökést vélhetően polgári, városi körökben.”
Miután a hagyományos paraszti társadalom az emberélet fordulóinak hármas egységében a születésre, illetve a halálra továbbra is egy szigorúan intim pillanatként tekintett és ezért tabuk és rítusok sorával szabályozta azt, a házasság/esküvő eseményének megörökítésére nem csak a magánélet nyilvános dimenziójaként, de a közösségi nyilvános eseményként élte meg.
A házasság tényének vizuális lenyomata/bizonyítéka – az előképek és előzmények nyilvánvaló irányát is figyelembe véve – egy korábbi, felsőbb osztályok sajátjaként értelmezett kulturális gesztus átvételének tekinthető.
Minthogy a fényképészműtermek felszerelése nem szállításra volt tervezve, az ifjú pár nyilvános térben tett „megmutatkozása”, egyben a házasság tágabb közösség irányába történő legitimálása a középületek (községháza és templom) útvonalán, a két intézmény látogatása közben vagy a templomi ceremónia után volt tervbe véve a helyi fényképészműterem meglátogatása és emlékkép készítése. „Ezek a képek sokkal inkább voltak festményszerűek és a fotográfus csak ritkán fotózott külső helyszíneken. A fotózás technikai háttere fokozatosan fejlődött, az 1880-as évek végén pedig megjelent a celluloid film, ami a fényképezést fokozatosan elérhetővé tette nem csak a szakemberek, hanem a szélesebb közönség számára is. Az esküvő fotózás azonban továbbra is megmaradt a műtermi portrék keretei között, egészen a második világháború végéig.” – így a már idézett Wikipédia-szócikk.
Az esküvői fénykép helye és elemei
A „szent sarok” – vagy kiemelt jelentőséggel felruházott szobarészlet, mint például a tisztaszoba két ablaka között elhelyezett sublót feletti rész – a szoba kiemelt, szakrális pontja: a mindennapi térhasználat során ritkán vagy egyáltalán nem használják, éppen ezért a kivételesen értékes dolgok helye is. Ide került az esküvői fénykép is a kiegészítőivel, ami rendszerint a menyasszonyi fátyol és párta, illetve a vőlegény bokrétája és dísze. Ezt keretezték be és vált a szakrális tér részévé a már itt függő olajnyomatok, esetleg szenteltvíztartó mellett. Miután a szentképek és más, valláshoz kapcsolható tárgyak a második világháború után szimbolikus értékvesztést szenvedtek el, rendszerint az esküvő kép vette át a szakrális tárgy helyét.
Papp Árpád
